2023. június 8. csütörtök - Medárd
Ebben a tanévben Szombathelyen rendezték a Torna Diákolimpia Országos Döntőjét április 9-én.
2010. február 27-én, szombaton, Szegváron, a Forray Kupán vettünk részt.
2010. január 16-án rendezték meg 18. alkalommal a Bocskai Vénkert Kupát Debrecenben. Iskolánk 6 csapattal versenyzett, melyből 5 csapat éremmel érkezett haza.
Az Áthidalások Pécs-Szeged várostörténeti vetélkedő döntőjét április 16-án rendezték meg Pécsett. Az „Aranyos szegediek” csapat a VI. helyen végzett.
Az iskolai magyar versenyek közül a sort minden évben a prózamondó zárja. Ebben az évben április 14-én tartottuk meg a felső tagozatosok számára.
2010. március 14-én, vasárnap rendezték a Torna Diákolimpia Országos elődöntőjét Kecskeméten. Ezen a versenyen iskolánkat minden korcsoportban a 7 legjobb tornász képviselte. A tét: a dön­tőbe jutás. Szerencsére ez minden csapatnak sikerült, nem is akárhogyan.
Amit lehetett, mindent megnyertünk, sőt… 2010. január 29-én, pénteken iskolánk adott otthont a Torna Diákolimpia Megyei Döntőjének.
Elkezdődött a tornászok versenyidőszaka. Az első versenyünk Nagykőrösön volt 2009. november 21-én, szombaton.
Széchenyi István halálának 150. évfordulóján „Emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába” címmel rendezett könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola.
Az Áthidalások című Pécs-Szeged várostörténeti vetélkedőn iskolánk csapata a döntőbe jutott. A döntő április 16-án lesz a szegedieknek Pécsett, a pécsieknek pedig Szegeden.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056