2020. július 13. hétfő - Jenõ
Száguldás a Hungaroringen  

Az iskolai nyári napköziben a harmadikosok jutalom utazáson vehettek részt. Így jutottunk el  Mogyoródra a Hungaroring pályára.

Amikor odaértünk három csoportra osztottak bennünket. A mi csapatunk először terepjáró kocsival a közeli erdőbe hajtott. Ott egy akadálypályán kellett átmennünk, ami félelmetes és veszélyes volt. Az Off-road vizesárokból, rázóköves útból, és más veszélyes szakaszokból állt.

Ezt követően terepgyakorlaton vettünk részt, ahol biciklikkel és egy elektromos autóval közlekedtünk egy játékpályán.

Az ebéd elteltével a buszunkkal a Hungaroring-pályán tettünk egy kört, hogy meglássuk, milyen egy igazi versenyzőnek. A vezérlőtermet is bemutatták, ahol 32 kameraállásból láthattuk, hogy mi történik a pályán. Aztán elsétáltunk a győztesek dobogójára és felállhattunk rá, ez jó érzés volt.

Tanítási óra is volt a közlekedési táblák jelentéséről és a biztonságos közlekedésről.

Hazaindulás előtt még megnéztük a szoborparkot, ahol azoknak a versenyzőknek állítottak emléket, akik győztesként értek a Forma-1 versenyen célba.

Kellemes, tartalmas és különleges nap volt ez, köszönjük az iskolának, hogy lehetővé tette számunkra ezt a kirándulást.

Nagy Luca
3. a osztály

Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056