2023. május 28. vasárnap - Csanád, Emil
Mesevár  

A Mesevár projekt során, a gyerekek nagy örömére három mese is feldolgozásra került. A program a Frakk, a macskák réme című rajzfilm-sorozattal kezdődött. Miközben az elsősök kifestőket kaptak, kutyás-cicás dalt tanultak, aközben a másodikosok állatos mandalát színeztek.  Harmadikban síkbábok készültek,  a negyedik évfolyam pedig fotómontázst hozott létre. Ezekből a remek alkotásokból az aula paravánjain készült kiállítás. A mese zárónapja egy dalokból versekből, a 3.a. mesejelenetéből és egy közös éneklésből állt.


Novemberben futár hozta Süsü a sárkány hírét. Eljuthattak a gyerekek az általuk készített útlevéllel Sárkányországba, ahol megismerkedhettek különleges élőlényekkel is. Az elkészített ujjbábokat egy közös kavalkáddal táncoltattuk meg zárásként.
Januárban a Vízipók- csodapók című mesefilm feldolgozása következett. Bevezetésként a negyedikesek minden csoporthoz ellátogattak és egy természetfilm segítségével bemutatták Vízipókot, a főszereplőt.  Ezután különböző kísérletekkel mutatták be élőhelyét, szokásait., életmódját.
Áprilisban  ennek zárásaként mozifilmet is megnézünk majd közösen.
A meseprojekt összefoglalására február végén csoportkereten belül került sor. A LearningApps.org programból származó feladványokat a gyerekek örömmel oldották meg. Sok vidám percet éltek át az interaktív táblák előtt, hol szinonimapárokat keresve, hol szólást egészítve ki.  Újra találkozhattak Süsüvel, Frakkal és Vízipókkal puzzle formájában is.
Köszönjük a feladatokat létrehozó pedagógusok munkáját!

Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056