2019. június 19. szerda - Gyárfás
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Belépés
Emlékezz rám
Kísérletek délutánja (7.b, 3.a osztály)  
2018. december 12, szerda

November 30-án testvérosztályunk, a 7.b, izgalmas programmal várt bennünket.

A „nagyok” segítségével bepillanthattunk a fizika és a kémia varázslatos világába.
Öt különböző kísérlettel ismerkedhettünk meg. Lelkes, felkészült felsős oktatóink először maguk mutatták be azokat, majd közösen megbeszéltük a látottakat. Ezt követően a segítségükkel mi is kipróbálhattuk a kísérleteket.
Szőrmével megdörzsölt vonalzóval fémdobozt sikerült elmozdítanunk. Megtudtuk,hogy a vonalzó elektromos állapotba került, és ezért sikerült a mutatvány.


Az égésről már mi is tanultunk környezetismeret órán. Az egyik kísérletben megfigyelhettük, hogy ha a vízben álló égő gyertyára poharat helyezünk, akkor a láng elalszik és a víz szintje a pohárban megemelkedik. Látványos kísérlettel bizonyítottuk, hogy a meleg levegő könnyebb, ezért felfelé száll. (Nagyon izgultunk, hiszen ehhez egy filteres teatasakot kellett meggyújtanunk.) Ezen a délutánon még azt is megtanultuk, hogyan készítsünk tűzoltóhabot házilag! Nem kell hozzá más, csupán ecet és szódabikarbóna. A titok a keletkező széndioxid volt , amely elzárta a lángot a levegőtől.
Változatos színű lávalámpákat is készítettünk. Különleges látvány volt, amikor mindegyiket „beüzemeltük.”
Fantasztikus volt ez a délután, jókat varázsoltunk.
Köszönjük a testvérosztályunk tanulóinak és a tanár nénijüknek!

3.a osztály

Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056