– Mérnök úr! Milyen szempontok voltak a legfontosabbak az iskola épületének megtervezésekor?
– 26 iskolát terveztem az országban. A Deák Ferenc Gimnáziumot és a ti iskolátokat szinte párhuzamosan egy időben terveztem, az előbbi 24, míg utóbbi 16 tantermes iskolának épült. Aztán ott van az iskolátok testvéröccse Hódmezővásárhelyen, amiből azóta gimnázium lett, és még sorolhatnám. Sokat kellett tanulni egy iskoláról, hogy
az épület tudja mindazt, ami egy iskola életében fontos. Ez ügyben sokat beszélgettem
az igazgató úrral, hogy mi az ő elképzelése, hogyan tudnánk a teret maximálisan a gye­rekek és az oktatás szol­gálatába állítani. A régi iskolaépületekre a középfolyosós, törzstantermes elrendezés volt a jellemző. Nem voltak ilyen nagy terek kialakítva. Ezek nemcsak nagyobb mozgásteret biztosítanak, hanem rendezvények színhelyéül is szolgálhatnak. A régebben épült iskolák az ilyen rendezvényeket csak a tornateremben tarthatták meg. Ezt az iskolát 6 hónapig terveztem. Aztán jött az építési engedély terve, majd a kiviteli terv. Az építést, kivitelezést a DÉLÉPÍTŐ cég végezte. Maga az építkezés 1,5-2 évig tartott. Abban meg volt kötve a kezem, hogy a kivitelező ragaszkodott az ún. univázas, előre gyártott vasbeton szerkezethez; és ez nem tette lehetővé, hogy játékos legyen a felület. Ma már szerencsére monolit szerkezettel is tervezhettem. A monolit szerkezettel mozoghat az épület. Így épült a Tisza Palota. De akkor nagyon örültem, hogy az iparosított szerkezetből sikerült egy ilyen épületet terveznem, mint amilyen az iskolátok.

– Ön szerint sikerült az iskolát a többi épülettel összhangba hozni?
– Ez a látvány, megmondom őszintén, nem nagyon inspirált. Elárulok egy titkot. Szentesen jártam általános iskolába, s az iskola mellett volt a római katolikus templom, s mindig figyeltem az ablakból az óra­tornyot. Olyan iskolát kellett terveznem, amilyet álmaimban láttam: legyen tornyos, óraszerkezettel, s felirat hirdesse az intézményt. Most is, ahogy ideérkeztem, láttam, hogy nem jól jár az óra. Tehát gyerek­kori emlékeimet próbáltam felnőttkoromba átültetni építészetileg. Az ELTE egyik docense is a segítségemre volt abban, hogy hogyan vélekedjem egy iskola funkciójáról. A térszerkezet legyen flexibilis, hisz egy iskola tanulói létszámát a demográfiai hullámhegyek és hullámvölgyek befolyásolják, s az igények is változnak egy iskola belső terének kialakításakor.
– Nehéz volt megtervezni ezt az épületet?
– Amikor ezt az épületet terveztem akkor már gyakorlott építész voltam, de minden épületet nehéz megtervezni. Akkor már Baján, Budapesten, Kecskeméten, Tatabányán és Nyíregyházán is állt olyan iskola, amit én terveztem. Így nem ért váratlanul
a felkérés. Szegeden még nem volt iskolám, emiatt nagy volt bennem a teljesítési kényszer, a megfelelni vágyás a kollegáim és a szakma felé egyaránt. Akkoriban két tervezőiroda kapta a megbízásokat: az egyik megyei, a másik minisztériumi felügyelet alatt állt. A megyei iroda még sosem kapott ilyen felkérést, és ez is hajtott bennünket előre.

– Miért éppen háromszintesre tervezte az iskolát?
– A kisiskolásoknak a földszinten helyeztünk el 8 tantermet. A szü­netekben külön kijárattal a zsibongók felé. Ezzel a nagyoktól próbáltuk óvni őket. Az 1. szintre a közösségi helyeket terveztük, míg a 2. eme­leten a felsősök foglalnak helyet a szaktantermekben, előadókban. Ez egy elképzelés volt. Az élet természetesen átírta ezt. Az ember akkor érzi jól magát, ha egy iskolát funkcionálisan használnak. Ahogy látom, itt minden helyet maximálisan kihasználnak az oktatás oltárán.

– Munkáját díjakkal is jutalmazták. Melyek ezek?
– Épületeim közül a bajai német nemzetiségi iskolát, mely egy komplex épületegyüttes. Kölnben nemzetközi díjjal jutalmazták. Épületeim közül persze a szegediek a legkedvesebbek, mert ezeket bármikor megnézhetem. A kisiskolás 16 tantermes mindig is közelebb állt a szívemhez, hisz az alapokat itt kapják meg a gyerekek, no meg az is fontos, hogy már jártam itt egy-egy ünnepség alkalmával. Sajnos azt is észre vettem, hogy már időszerű lenne újrafesteni. Visszatérve a kérdésre: nagy megtiszteltetés ért, amikor a Prima Primissima Díjat átvehettem. Nem számítottam rá. Már az is nagy szó, hogy a jelöltek közt lehettem, de hogy én kapom a díjat, arról nem is álmodtam. Látszott, hogy zavarban voltam a díj átvételekor, mert éppen a szokásos mozdulatommal a nadrágomat igazgattam, ugyanis kezdett lecsúszni. Hát nem éppen ezt vette fel a kamera! Amikor visszanéztem a felvételt, ez nem volt egy felemelő látvány, de a díj, a munkám elismerése óriási örömmel tölt el.

– Vannak-e rajzai, vázlatai az iskolatervezés időszakából?
– Vázlataim vannak ezekből az évekből. Skicc pauszra rajzoljuk, melyen minden jól felismerhető, de ezek nem olyan érett rajzok. Egy jó építésznek erős matek- és fizikatudásra van szüksége, no meg a szabadkézi rajz is jól kell, hogy menjen.
A logikus gondolkodás elengedhetetlen ennél a szakmánál. A tervezőirodát a fiam vezeti, és ő már számítógépen tervez.

– Tanította-e ezt a szakmát?
– Egy rövid ideig szakmai tantárgyat tanítottam a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában, ahol én is tanultam, csak akkor még Baross Gábor Reálgimnáziumnak hívták. Azután volt módom egyetemistákat is okítani, na ők már hálásabb közönség. Be kell, hogy valljam, a tanítás nem az én idegrendszeremnek való. Éppen ezért nagyra becsülöm a ti tanáraitokat.

– Mióta építész?
– Mikor ennyi idős voltam, mint ti, édesapámmal sétáltam Szentes utcáin, és közben mesélte, hogy ezt a házat is a nagyapád tervezte. Már akkor lenyűgözött az épületek látványa. Nagyapám pallér volt, aki maga tervezett és kivitelezett is egyben. Én is próbálkoztam, terveket készítettem. Mint mondtam, a matematika mellett a szabadkézi rajz a kedvenc tantárgyam volt, és egyszer egy plakáttervemet kiállították a főtéren lévő patika kirakatában. Nagyon büszke voltam magamra, és minden nap elmentem a gyógy­szertár mellett, hogy egy pillantást vethessek a rajzomra. Elég korán eldöntöttem, hogy építész leszek, de akkor még fogalmam nem volt arról, mi is ez a szakma. Szentesről aztán Szegedre kerültem a mostani Vedresbe, amit végre felújítottak. Most van egy építészirodám, melyet az egyik fiam vezet. Az idősebb közgazdász lett, mert ő nem akart annyit az íróasztal mögött ülni, mint én. Hát igen, mint a legtöbb szakmához,
az építészethez is 99% szorgalom és 1% tehetség szükséges.

– Segített-e az iskolai könyvtár tervezésében?
– Ez nem a papíron megálmodott könyvtár. Berendezési tervek készültek, sőt zsűrizett bútorok kerültek volna ide, de a végén a pénz elfogyott, így a tervek nem valósultak meg.

– Hány éves volt, amikor ezt az iskolát tervezte?
– 20 évvel ezelőtt 52 éves voltam; de még ma is aktívan dolgozom. Most lett kész a Tisza Palota épületkomplexum; később az újszegedi katolikus templom plébániaépületét terveztem meg. Dolgozom még Makón, Orosházán és Szarvason is. Meghalnék, ha nem tehetném azt, amihez értek.

– Milyen érzés tölti el, amikor egy-egy terve megvalósul?
– Természetesen nagy büszkeséggel tölt el. Amikor a munkagépek az alapnak hatalmas mély gödröt ásnak, akkor kicsit elszégyellem magam, hisz az épített környezet sosem versenyezhet a természeti környezettel, de amikor az elhanyagolt földterületből kinő egy szép épület, olyankor megnyugszom.

– Köszönjük szépen az interjút, és szeretettel várjuk a májusi gálaműsorunkra.
– Én köszönöm, hogy itt lehettem, és hogy újra jöhetek hozzátok. Remélem néhányan közületek kedvet kaptak ehhez
a pályához, ugyanis kell az utánpótlás.