Az Arany János Általános Iskola nagy gondot fordít az Iskola külső és belső tereinek szépítésére. Igényes, gyerekbarát környezet megteremtésén fáradozunk, ahol a XXI. század technikai vívmányait a tanítás-tanulás szolgálatába állítjuk. Minden évben új célokat tűzünk ki és a szülői közösséggel közösen igyekszünk megteremteni ennek forrását.
Az idén a diákönkormányzat termének felújítását terveztük, mellyel iskolánk krónikus helyhiányát is csökkenthetjük. A poros, huzatos raktárból Megyeri Éva lakberendező segítségével varázsoltunk vonzó termet. A terem homlokzatán a szárnyas fiút –iskolánk jelképét- Szőke András grafikus tervezte. A helyiségben kialakított WIFI az internet elérhetőséget biztosítja. Reményeink szerint hamarosan mobil eszközök segítik, hogy az internet adta lehetőségeket beépítsük a tananyag feldolgozásába. A termet iskolánk egyik legjelentősebb szponzoráról Nagy Attila vállalkozásáról kapta, aki sajnos nincs már közöttünk. Elkötelezetten támogatta iskolánkat, a felújításoknál, a termek kialakításakor személyesen felügyelte, hogy minden a legnagyobb rendben történjen.
A terem kialakítása, megvalósulása, az elmúlt hónapok alkotása a közösség erejét szimbolizálja. A költségek felét az Iskola saját bevételei, a másik felét pedig az Alapítvány fedezte.
Terem kialakítása 1 600.000 Ft Iskola saját bevétele
Közlekedő folyós festése 106.000 Ft Alapítványi támogatás
Bútorzat 1 052.275 Ft Alapítványi támogatás
Faldekoráció 137.160 Ft Alapítványi támogatás
Dekortapéta 38.100 Ft Alapítványi támogatás
Összesen: 2 933.535 Ft
Köszönetünket fejezzük ki a szülőknek, akik támogatásával újabb szép tanteremmel gazdagodhatott Iskolánk.