2023. január 27. péntek - Angelika
A Délmagyarnál jártunk  

A SZIQvíz vetélkedő 2. fordulóján meghívást kaptunk a Délmagyarország székházába.

Itt megtekinthettük a legmodernebb nyomdagépet. Láttuk munka közben is a számítógép által vezérelt gépsort. Négy ember van műszakban, amikor a sajtó készül. Megtudtuk, hogy 3 nyomótorony áll rendelkezésre a nyomdai munkálatokhoz, de a lelke mégis a vágóberendezés, ahol formára szabdalják az egyébként 1500 kg súlyú, és 13 km hosszú papírtekercseket. A Magyar Nemzet című napilapot is itt nyomtatják, s csak hogy tudd, óránként 53000 példányt nyomnak belőle. A Délmagyarország nevű helyi lap nyomtatásához hajnali 1 órakor fognak. Négy szín (kék, sárga, piros, fekete) felhasználásával 300 színt használnak az újságok színesebbé varázsolásához.
A szerkesztőségben Őrfi Ferenctől megtudtuk, hogy januárban, és nyáron uborkaszezon van, már ami híreket illeti. Minden reggel összeül a szerkesztőbizottság, hogy megbeszéljék, mi kerüljön a másnapi újságba, valamint a címlapra mi kerüljön. Az újságban lévő hirdetések 1 ezer-1, 5 millió Ft-ba is kerülhetnek, s az újság terjedelmének 30%-át nem léphetik túl. Ha nem lennének a reklámok, hirdetések az újságban a piaci ára egy lapnak 400 Ft körül lenne a mostani 100 Ft helyett.

Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056