ogy is kezdődött? 1989 nyarán megjelent egy hirdetés a Délmagyar­országban, mely szerint az újonnan épülő rókusvárosi iskolának keresnek igazgatót. Gondoltam egy merészet, és beküldtem a pályázatomat.
El is feledkeztem róla, amikor ősszel telefonált Matusik Sándor, a Művelődési Osztály vezetője, hogy keressem fel. Felkerestem, és ekkor hivatalosan közölte, hogy 1990. január 1-jétől én leszek az új iskola megbízott igazgatója. A megbízás két évre szólt.
Ekkor még a Dózsa iskolában tanítottam, és az ottani igazgató – Kecskés Antal – biztosított számomra egy fél irodát, ahol elkezdhettem szervezni az új iskolát. A szerve­zés a tantestület összeállításával kezdődött.

Nagyon örültem, hogy a nevelőtestület tagjai között tisztelhettem két korábbi szak­felügyelő/szaktanácsadó Kollegámat: Kopasz Gézánét és Jámbor Gyulánét. Mindketten nyugdíj előtt álltak néhány évvel, de jöttüknek nagyon örültem. Persze, nemcsak tanáro­kat, hanem iskolatitkárt, portást, takarítót, konyhást is kerestem. Ezekre az állásokra is igen sokan jelentkeztek. Közülük Kissné Királyhalmi Erzsébet iskolatitkárt emelném ki, aki határozott viselkedésével és tartós munkabírásával jól illeszkedett elképzeléseimbe.

Közben kijártam az építkezésre is, és az építésvezetővel meg a műszaki ellenőrrel próbáltam egyeztetni dolgokat. Először is az átadás időpontját próbáltuk rögzíteni. Nagyon nehezen mentek bele az augusztus 28-ai átadásba. Amikor átnéztem az is­kola terveit, amiket Novák István építész készített, azonnal feltűnt, hogy nincs az épületben karbantartó műhely. Márpedig egy 16 tantermes, 5-600 fős iskolában ez elengedhetetlenül szükséges. A tervezővel és a kivitelezővel kellett tárgyalni, hogy egy helyiséget alakítsanak ki úgy, hogy ott lehessen a karbantartó műhely. Az épületben – a tervek szerint – nagyon sok kis terem, úgynevezett csoportszoba volt. Ennek nagyon örültem, mert lelki szemeimmel már láttam a nyelvi, matematikai csoportokat, akik ezeket használni fogják.

Szóval veszekedtem, vitatkoztam az építésvezetővel, a műszaki ellen­őrrel, változtatásokat kértem. Közben összehívtam a tantestületet,
és megbeszéltük a teendőket. Számomra nagyon fontos volt, hogy
az iskolának legyen egy neve, ne legyünk mi a Rókusvárosi 3. Számú Általános Iskola. A közhangulatot figyelembe véve két nevet terjesz­tettem a tantestület elé. A két név: Arany János és Klebelsberg Kunó. A szavazás ered­ménye igen érdekesre sikeredett, mert Arany János neve csak 1-2 szavazattal kapott többet, mint Klebelsbergé. Ettől kezdve már min­denütt Arany János Általános Iskola néven szerepeltünk.

Nagyon közeledett már az új tanév indítása, az iskolaavatás és évnyitó. erre nagyon készültünk, hiszen már igen régen fordult elő olyan ese­mény, hogy Szegeden új általános iskolát adjanak át. Mindenki segí­tett! Ez nagyon felemelő érzés volt. Ami számomra a legemlé­ kezetesebb: az építők vállal­ták az augusztus 28-ai átadást. Viszont szeptember 1-jéig be kellett rendezni az iskolát. Erre a három nap kevésnek látszott. Ekkor jött az isteni szik­­ra, a szuperötlet: Kérjük meg a környékbeli szülőket, leendő tanítványokat, segítsenek
a beköltö­zésben. Készítettünk szórólapokat, és kiraktuk a környező házak lépcsőházaiban. Az eredmény felülmúlta minden elképzelé­sünket. A jelzett időpontban megjelentek a szülők, a gyerekek, mi is ott voltunk teljes létszámban, és beköltöztünk. Azt hiszem, a szülők­kel való jó kapcsolatunk kialakításának ez volt a kezdete. Rájuk
a későbbiekben is mindig számíthattunk!

A nagyszabású évnyitó és iskolaavató ünnepség remekül sikerült. Nagyon sokan voltak és nagyon sokan irigykedtek ránk, hiszen csak nekünk adatott meg az utóbbi években, hogy egy teljesen új iskolában kezdhettünk tanítani.

Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy az iskolának legyen egy arculata, amiről könnyen felismerhető; legyenek olyan rendezvények, amelyek csak nálunk vannak. Így legelőször a balladamondó versenyt találtuk ki, amely nagyrészt köthető Arany Jánoshoz, a névadónkhoz. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy még ma is megrendezik,
és nagy az érdeklődés iránta. Később megszerveztük a bicinium-éneklési versenyt is, amely szintén sikeres volt néhány évig. Nagy gondot fordí­tottunk a gyerekek igényes kulturális nevelésére, így aztán igen sok hangversenyt szerveztünk, sőt egy időben a mi iskolánk volt
a legna­gyobb létszámú bérletes a Filharmónia hangversenysorozatán. Emlékszem, egy alkalommal az egész iskolát elvittük a rókusi templomba, ahol közösen hallgattunk meg egy hangversenyt. Felemelő látvány volt, amint az elsősöktől a nyolcadikosokig mindenki ünneplő­ben és fegyelmezetten vonult az iskolából a templomba, és ott végighallgatta a hangversenyt. Később mi magunk rendeztünk az iskola aulájában hangversenyeket, melyeket Meszlényi tanár úr vezetett. Igen sok gyerek tollal, jegyzetfüzettel érkezett, és bőszen jegyzetelt a tanár úr ismertetője alatt. Itt aztán hang­szereket, zenei stílusokat, híres zeneszerzőket ismerhettek meg a résztvevők.

Később bekapcsolódtunk a hatosztályos gimnáziumi oktatásba is, a Tarján 3. sz. és a Madách iskolákkal közösen, a Deák Ferenc Gimnázium égisze alatt. Ez bizony sok munkát is jelentett számunkra, de megérte. Főleg az első időszakban tényleg
a legkiválóbb gyerekek kerültek hozzánk, és velük öröm volt dolgozni. Emlékszem, a legelső hatosztályos osztályunk osztályfőnöke a nyugdíjba készülő Jámbor Gyuláné volt. Bevallása szerint nagyon régen volt osztályfőnök, és erre a munkára úgy készült, mint egy elsőbálos kislány. Izgult, idegeskedett, de természetesen nagyszerűt alkotott. A szülőkkel igen jó kapcsolatot alakított ki, és ők szorosan együtt is működtek vele. Az egyik legemlékezetesebb akciója a tánc- és illemtanfolyam volt. Itt valóban táncolni tanultak a gyerekek, és megismerkedtek az illemszabályokkal is. De ez csak a kezdet volt. Vizsgáz­niuk is kellett! A vizsga pedig a következőképpen zajlott: fiú-lány párokat alakítottak, majd a megadott időben elindultak az iskolából a Novotel szállóba. Ott lepakoltak a ruhatárban, helyet foglaltak az étteremben, rendeltek, fogyasztottak, majd
a végén visszajöttek az iskolába. Hát ilyet még életemben nem láttam! Az igazgatóság tagjaiból állt a zsűri, tehát nekünk is végig kellett mennünk a gyerekekkel, és figyelni, mit hogyan csinálnak. Sőt, Marika, az osztályfőnök egyfajta értékelési lapot is adott nekünk, azon kellett pontozni a gyerekek cselekedeteit. Öröm volt látni a fess fiatalembereket, akik udvariasak voltak
a kis hölgyekkel. Ahol kellett, a fiúk előreengedtél a lányokat, ahol kellett, megelőzték őket. Felnőtt módjára rendeltek
a pincértől, és elegánsan étkeztek. Nagyon remélem, hogy ezt nem felejtették el!

Rendeztünk névadónkhoz kapcsolódóan Arany-napot, napokat, később Arany-hetet. Ennek a nyitó napján elmentünk a Pantheonba, és meg­koszorúztuk Arany János emlékművét, elénekeltük a Nemzetőr-dalt,
és visszamentünk az iskolába. A rendezvénysorozatban mindenféle programok elfértek, de mindig arra törekedtünk, hogy a gyerekek számára legyen érdekes. Általában nagy sikere volt a meghirdetett rajzversenynek, sok iskolából küldtek be képeket. Nagy sikere volt
az irodalmi kávéháznak is, erre az irói, költői vénával rendelkező gyerekek jelentkeztek.
Szívesen emlékezem az osztálykirándulásokra; minden kirándulás az osztály összetartását, a közösségi szellem kialakítását segítette elő.

A táborokra is! Kezdetben sítábort is szerveztünk, később, a legendás Doba tanár úr vezetésével, mesetáborok is voltak. Mind-mind rengeteg élményt jelentett a gyerekeknek és rengeteg munkát a szervezőknek. De, azt hiszem, megérte!

Fenti dolgok mellett még természetesen tanítottunk is, és nem is rosszul. Az Arany János Általános Iskola egy-két év alatt
a legjobb szegedi iskolák közé küzdötte fel magát, tanítványaink igen sok szép eredményt értek el.

Szép 13 év volt ez! Szívesen végigcsinálnám még egyszer, ha lehetne!