Idén is folytatva a hagyományokat a Rókusi Katolikus Plébániával összefogva közel száz rászoruló család életébe csempésztünk egy kis fényt a közelgő szeretet ünnepén.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979 óta hirdeti meg az év madara pályázatot. 2016-ban a fürjet és az ugartyúkot lekörözve a haris lett a befutó.
December 7-én rendezte a felsős humán munkaközösség a Kazinczy Szépkiejtési Verseny iskolai válogatóját.
November 24-én a 7-8. évfolyam Ki tud többet Aranyról? c. játékos vetélkedőn mérhette össze tudását.
Iskolánkban november 28-án került megrendezésre a Milne angol nyelvű szavalóverseny házi fordulója. Idén az eddigieknél is több tanuló mérettette meg magát egy-egy angol verssel.
December 14-én a 2.a osztályosok a szüleikkel közösen karácsonyi kézműves délutánon vettek részt.
December 8-án ismét egy kis időutazásra invitáltuk az 5. évfolyam tanulóit.
Negyedik osztályos tanulóink heteken át izgatottan készültek a leendő első osztályosok, óvodások fogadására.
A tolerancia jegyében diákjaink nehezített körülmények között is pókfocizhattak, vagy kipróbálhatták a csörgőlabda dobását és a játékot; a labda bejuttatását a kapukba.
November 24-én tartottuk iskolánkban azon két népszerű sportág – szertorna és röplabda – bemutatóját, amelyek nagyértékű szerekkel, eszközökkel gazdagodtak az MDSZ és a sportágak szakszövetségei jóvoltából.