2023. június 8. csütörtök - Medárd

Idén is meghívtuk az óvodásokat iskolánkba, hogy találkozzanak a Télapóval.
2009. november 7-én, szombaton Kecskemétre utaztunk a napközisekkel.
2010. január 24-30. között sítúrát szervezünk.
FIGYELEM! Egyéni pontgyűjtés indul a felsősök között!
Ne hagyjuk veszendőbe menni mindazt, ami évszázadokon át élni segítette az embereket! A Magyar Olvasástársaság felhívására 2005 óta minden szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a népmesét ünnepeljük hazánkban.
A december 8-i Arany Fórum vendége Kiss László volt. A MALÉV fiatal pilótája a gyerekeknek mesélt különleges szakmájáról, s arról hogyan tudjuk a kitűzött céljainkat megvalósítani.
Csütörtökönként 17 órától 19 óráig megyünk a Műjégpályára. Jelentkezni a gyülekezőn való megjelenéssel és az ellenőrzőben lévő szülői jóváhagyás és az oda-vissza útra vonatkozó szülői nyilatkozás bemutatásával lehet!
2009. október 2-án lezajlott iskolánk őszi papírgyűjtése.
Miután a tavalyi tanévben megnyertük az „Év napközis csoportja˝  versenyt a Játékdzsungel pályázatán, jutalomból egy tiszaszigeti kiránduláson vehettünk részt októberben.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056