2023. február 7. kedd - Rómeó, Tódor

Mi hetedikesek idén szeptemberben indultunk el az erdei iskolába hazánk egyetlen magashegységi tájára a Bükk-fennsíkra.
Huszonnégy tanuló nevezett az iskolai amőba versenyre, melyet szeptember 14-én tartottunk a könyvtárban.
2010. augusztus 31-én sok felnőtt (szülők, nagyszülők, érdeklődők) tisztelte meg iskolánk tanévnyitó ünnepségét.
Iskolánk hagyományaihoz híven az idei tanév első napján nyolcadikosaink meglátogatták az első osztályosokat tantermeikben.
Miután a tavalyi tanévben megnyertük az „Év napközis csoportja˝  versenyt a Játékdzsungel pályázatán, jutalomból egy tiszaszigeti kiránduláson vehettünk részt októberben.
Idén szeptember 15-én, szerdán tartottuk a szokásos évi DÖK-napunkat. Annyira tetszett a tavalyi helyszín, hogy ebben az évben is a Partfürdő területét választottuk, mert egy kicsit el akartunk szakadni az iskolapadoktól, az iskola épületétől. Kissé saras volt ugyan a terep, de végre igazán jó időnk volt!
A Táncművészeti Alapiskolának köszönhetően a 8.a osztály szeptember 8-12. tánctáborban vehetett részt Mezőkövesd – Zsóry-fürdőn. A tanulók nagyon élvezték az ott eltöltött öt napot.
Ne hagyjuk veszendőbe menni mindazt, ami évszázadokon át élni segítette az embereket! A Magyar Olvasástársaság felhívására 2005 óta minden szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a népmesét ünnepeljük hazánkban.
Végre beköszöntött a jó idő és az "indián nyárnak" köszönhetően szeptember 22-én elmehettünk a Partfürdőre!
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056