2023. június 8. csütörtök - Medárd

Nemzeti ünnepünk alkalmából ünnepi műsort készítettek a diákjaink.
Szombaton is bejöttünk, hogy lezárjuk az Arany hetet.
Kedden nyitottuk meg az ifjú író- és költőpalánták előtt az Arany Irodalmi Kávéházat. 10 általános iskolából 40 pályazó-43 alkotása került a zsűri elé ebből 16 vers és 27 próza.
Ebben az évben pályázatunk célja humoros versek illusztrálása volt. A legtöbb gyereknek Bőrönd Ödön kalandjai tetszettek a buszmegállóban, a többieknek pedig Péter és Pál gazda vetélkedése a fülemüle füttyéért.
Arany-hét, versenyek, színház, természetfotózó kirándulás, osztályprogramok
Március 10-én, az Arany-hét zárónapján az iskola kalóztanyává változott.
Táncolva, muszikálva, énekelve mutatták meg a gyerekek a hatalmas nézőseregnek, hogy mit tudnak.
2012. március 6-án az Arany-Héten - iskolánk névadójának 195. születésnapjára emlékezve - versmondó találkozóra invitáltuk Szeged iskoláinak apróságait, az első és második osztályba járó versszerető pajtásokat.
Az Arany-hét első napján reggel diákigazgatónk egy fontos iskolagyűlést tartott. Délután a felsősök sportversenyén rengetegen nekigyűrkőztek az izgalmas feladatoknak
Március elsején - tavaszköszöntőként - iskolánkba látogatott Magyarország egyik leghíresebb népzenei együttese, a Muzsikás együttes.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056