Március havának 6. napján az (alsós) osztálycsaládok megtartották lovagi szertartásukat.
Iskolánk névadója, Arany János a ballada nagy mestere volt. A 7-8. évfolyam most a balladáiban szereplő bűntettek nyomába eredt.
Iskolánk 25 éves évfordulója kapcsán egy kicsit megújítottuk Irodalmi Kávéházunkat. A pályázókat egy kis kreatív írásra sarkalltuk.
2014. március 8-án iskolánkban koncertezett a Csík zenekar.
Ebben az évben a rajzverseny témája az „Égig érő mesefa” című mese, illetve az abban szereplők ábrázolása volt.
Az Arany hét második napján rendeztük a VIII. Rókusi Rugdosó focikupát.
Március első hétfőjén - dacolva a gyülekező felhőkkel és a fel-feltámadó széllel - végleg búcsút intettünk a télnek. Az iskola udvara két órakor kereplők, sípok, födők zajától volt hangos.
A Torna Diákolimpia Országos Elődöntőjét első alkalommal rendeztük meg a Szegedi Arany János Általános Iskolában. Három korcsoportban 45 csapat versenyzett.
2014. március 03. és 07. között került megrendezésre az idei Arany-hét.
Február 28-án, pénteken 13 órától, a biológia teremben fürkésztük testünk rejtett részleteit mikroszkóp segítségével.