A héten 3 délután is díszítettünk tojást.
Az Arany-hét első délutánja az alsósoknak izgalmasan és vidáman telt.
Március első hetében emlékeztünk iskolánk névadójának 99. születési évfordulójára. A sok színvonalas rendezvény közül kiemelkedik az 1-2. osztályosok szavalóversenye.
Az Arany-hét keddi napján ismét megrendeztük az Irodalmi Kávéházat. Ezen az eseményen Szeged gyermekíróit és költőit láttuk vendégül.
Február 22-én az iskolagyűlésen bemutatkozott négy diákigazgató jelöltünk, Szabó B Anikó. Paragi Enikő, Pap András és Selényi Márk.
Fakultációs néptáncosainkkal március 20-án Budapestre kirándultunk.
Az Arany-hét lezárásaként izgalmas mesebirodalmat varázsoltak a napközis tanítók a gyerekek számára.
Ebben az évben iskolánk rajzversenyének témája a „Százszorszép világ” volt. Sok minden jut eszünkbe e két szóról: érzések, emlékek, emberek, szépséges, városok, tájak, kedvenceink.
Február 25-én a Délmagyarország Szerkesztőségébe és a Nyomdába látogattunk.