2020. július 13. hétfő - Jenõ

Március első hétfőjén - dacolva a gyülekező felhőkkel és a fel-feltámadó széllel - végleg búcsút intettünk a télnek. Az iskola udvara két órakor kereplők, sípok, födők zajától volt hangos.
A Torna Diákolimpia Országos Elődöntőjét első alkalommal rendeztük meg a Szegedi Arany János Általános Iskolában. Három korcsoportban 45 csapat versenyzett.
2014. március 03. és 07. között került megrendezésre az idei Arany-hét.
Február 28-án, pénteken 13 órától, a biológia teremben fürkésztük testünk rejtett részleteit mikroszkóp segítségével.
Iskolánkban mindig történik valami... Most éppen a már hagyományosnak mondható diákigazgató választást tartottuk.
Iskolánk 25 éves évfordulója kapcsán egy kicsit megújítottuk Irodalmi Kávéházunkat. A pályázókat egy kis kreatív írásra sarkalltuk.
2014. március 8-án iskolánkban koncertezett a Csík zenekar.
Ebben az évben a rajzverseny témája az „Égig érő mesefa” című mese, illetve az abban szereplők ábrázolása volt.
Az Arany-héten a „Mienk ez a cirkusz” projekt keretében hétfő délután oroszlánokat, macskaféléket, bohócokat, varázslókat készítettek alsósaink az osztálykeretben megrendezett kézműves foglalkozásokon.
Nemzeti ünnepünk alkalmából ünnepi műsort készítettek a diákjaink.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056