2023. június 8. csütörtök - Medárd

A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén is megrendeztük a 7. évfolyam számára hagyományos Kölcsey vetélkedőnket.
  2014. február 14-én került megrendezésre a felsős farsang. Az idei év témája a \"Mi filmünk\" volt.
Február 24-én iskolánk Aulájában bemutatkoztak az idei diákigazgató cím várományosai. Lauer Írisz, Turai Márk Tamás és Kuljak Krisztián ismertette programját.
Február 1-jén a Tesco Sulirajongó pályázati anyagának elkészítése apropóján Egészségbüfét rendeztük a napköziben.
Az Arany-hét programjait itt olvashatjátok.
  Az 5. évfolyamnak idén is megrendeztük a 60 perc alatt a Föld körül avagy Virtuális világkaland otthonülőknek c. versenyünket.
Január hónapban a napközis csoportok péntekenként a Játékdzsungel által szervezett Mátyás király udvarában című foglalkozáson vettek részt.
Az óvodaprogram keretében szervezett játékos délelőttre érkeztek a leendő kis első osztályosok szüleik kíséretében.
Február utolsó napján, 29-én, iskolánk apróságai bizonyították a szép versek iránti elkötelezettségüket, szeretetüket.
Idén igen komoly kampányverseny folyt a diákigazgatói posztért. A jelöltek igényes programjaikkal sokakat maguk mellé tudtak állítani.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056