2023. május 28. vasárnap - Csanád, Emil

Sítábor,Kölcsey-vetélkedő, mozi, színház, nyílt órák és szülői értekezletek
2018. január 25-én délután rendeztük meg a Kazinczy verseny iskolai fordulóját.
Decemberben a 7.a és a 3. c osztály együtt kísérleteztek a biológia teremben.
Az idén a diákönkormányzat termének felújítását terveztük, mellyel iskolánk krónikus helyhiányát is csökkenthetjük. A terem kialakítása, megvalósulása, az elmúlt hónapok alkotása a közösség erejét szimbolizálja.
Amint a képek is mutatják, kellemes, vidám délelőttön vehettünk részt.
Nyílt nap a leendő elsősöknek, Szeged vetélkedő, versenyek, teadélután, filmklub, sítábor
A 8.A-s testvérosztályunknak és a felkészítő tanárnőnek, Reményfy Edit néninek hála egy nagyon jól sikerült, kísérletezős délután volt a 4.b-ben.
A felsős évfolyamok novemberi-decemberi összecsapásainak végeredménye
Egy fényes csillagot követve iskolánk pásztorai és királyai eljutottak Betlehembe, ahol meglátogatták a kis Jézust.
Sokan várták már, hogy újra próbára tehessék magukat a malomjátékban! Kipróbálhassák újonnan tanult trükkjeiket, vagy éppen kihasználhassák társaik figyelmetlenségét. 
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056