2020. július 2. csütörtök - Ottó

Intézményünk január 19-én megnyitotta kapuit a leendő elsősök és érdeklődő szüleik előtt, hogy megismerkedjenek a leendő tanító nénikkel és az iskola által kínált lehetőségekkel, szolgáltatásokkal.
Iskolánk az idei tanévben elnyerte a Színházbarát iskola címet, melyet decemberben vehettek át iskolánk képviselői.
  Iskolánk hagyományaihoz híven idén is a napközisek készítették a karácsonyi műsort.
Január 25-én, szerdán néhány diákunk képviselte iskolánkat az úszás diákolimpia városi versenykiírásán.
Kedden, a könyvtáros Ildikó néni segítségével a 2.c-sek megismerkedhettek az iskolai könyvtár rejtelmeivel, megtudhatták, hogyan kereshetnek a rengeteg hasznos könyv közül számukra megfelelőt.
Január 12-én délután Savanya Ildikó tanár néni mese-vetélkedőt szervezett az elő osztályosoknak.
Az 5. és 6. osztályok egy-egy négy fős csapata idén is  próbára tette tudását és szerencséjét a valószínűségi vetélkedőn.
Iskolánk idei projektje a „Miénk ez a cirkusz” keretében csütörtökön megtartottuk a soros tornatermi vetélkedőt.
Igazán jól érezhette magát, aki úgy döntött, hogy velünk tart és megismerkedik a téli sport adta örömökkel.
2012. január 17-én 17 órára zsúfolásig megtelt iskolánk aulája leendő első osztályosokkal és szüleikkel.
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056