2023. június 8. csütörtök - Medárd

Jules Verne hősei több mint 100 éve 80 nap alatt szerették volna megkerülni a Földet. De vajon sikerül-e ugyanezt megtenni egy könyvtárban üldögélve 60 perc alatt?
November 3. – a Magyar Tudomány napja. November 14-én ebből az alkalomból kis tudósok vetélkedtek a könyvtárban.
Ünneplőbe öltözött lányok-fiúk gyülekeztek 2013. november 7-én délután a történelem terem előtt. Izgatottan várták, hogy elkezdődjön a Kazinczy Szépkiejtési verseny iskolai fordulója.
Október 24-én nagy volt az izgalom a meseszerető alsó tagozatosok háza táján. Tanulóink két korcsoportban mérették meg tudásukat.
November 25-én került megrendezésre a napközi egyik legnépszerűbb programja, a Cserebere.
Az idén ősszel is megrendeztük iskolánkban a 3-4. osztályosok versmondó versenyét.
Iskolánkat a 294 jelentkező közül besorsolták abba a 64-be, akik részt vehetnek Kinder + Sport által támogatott sor és váltóversenyen áprilisban. A november 8-i, 3. évfolyamnak szervezett gyakorlás már a támogatóktól kapott felszerelésben és a kapott szerek használatával történt.
2013. november 10-én, vasárnap Budapesten a Fradi tornacsarnokában rendezték meg a Roden kupát.
A kattintós munkába a szülők és a tanárok is besegítettek...és sikerült a Mosolyvarázslat! Iskolánk nyerte meg legtöbbet szavazóként az egyik egymillió forintos fődíjat.
Figyelem! Csütörtökönként  (17- 19h) megyünk a Műjégpályára!
Szegedi Arany János Általános Iskola 6724 Szeged, Kukovecz Nana utca 4-6
Telefon: 62/547-056 Fax: 62/547-056